Thursday, 15 December 2016

PROLÓGUS

Hiii,
Új történet, új szereplők, új csavarok és egy újabb prológus. Nincs sok hozzáfűzni valóm az egészhez jelenleg, hiszen még nagyon az elején vagyunk. Az első rész vasárnap érkezik aztán lehet, hogy majd amint Hestellnek vége, átteszem szombatra a Quinn részeket. Vagy hetente két rész lesz, még nem tudom, ki kell találjam. :D Mindenesetre remélem, hogy felkelti az érdeklődéseteket ez a kis valami, mindenképpen pipáljatok és ha gondoljátok, nyugodtan komizzatok is. ^^ 
Jó olvasást, xoxo -B



♦ PROLÓGUS ♦

Ki gondolta volna, hogy a hosszú, gesztenyebarna hajú srác, smaragdzöld szemekkel és Brit akcentussal egy csettintés alatt képes lesz mély érzelmeket táplálni egy vadidegen lány iránt? Senki. Nem azért, mert flegma lett volna vagy esetleg híres. Nem is azért, mert csúnya volt ránézni vagy nem tudott volna viselkedni. Mindinkább azért, mert túlságosan régen volt már párkapcsolata és ő maga sem látott reményt arra, hogy ez a közeljövőben megváltozzon. Viszont mikor ez az új lány megjelent a kávézóban, mely az ő törzshelye volt, olyan volt, mintha az Angol származású srácot egy nyakörvön fogta volna maga mellett az első pillanattól kezdve. Senki, még a srác sem tudta, hogy mi volt az, ami annyira megragadta őt, amikor a lányra gondolt. Talán a hosszú barna haja? A barna, őzike szemei? Az amerikai akcentusa? Az illata? Vagy az, hogy visszahúzódó volt? A válasz mindegyik kérdésre egy hatalmas „nem tudom” volt. Azonban hirtelen és egyszerre találta magát egy olyan helyen, ahol mély és erős érzelmek kötötték őt a lányhoz.

Na, de hogy mi történt velük? Egyáltalán volt olyan, hogy „velük”? A srác végül bevallotta, hogy mit érzett? És ha így is történt, a lány miként reagált? Volt egyáltalán jövőjük? Rengeteg kérdés, egyetlen egy válasz sem. És ez a tudatlanság, valószínűleg felette a Brit srácot, egészen addig a napig, míg fény nem derült a számára meghökkentő igazságra.  

8 comments:

  1. Oh......
    Azta! Erre kiváncsi leszek......
    <3 <3
    De valalmiért már most érzem, hogy npbel fogok szeretni...

    ReplyDelete
    Replies
    1. Aw, remélem, hogy valóban tetszeni fog. ^^

      ♥xx

      Delete
  2. Oooo girl, teljesen kiment a fejemből, hogy ma quinn prológus wtf!!! Komolyan fogalmam sincs, hogy miről fog szólni a sztori, mi fog történni, és hogy mi történik majd tíz részen keresztül. But kíváncsian várom:3 Kicsit fura lesz Shayel elképzelni Harryt, but aztán tuti, hogy tetszeni fognak együtt a részek alatt.:3 Xx♥

    ReplyDelete
    Replies
    1. Omg, hogy felejthetted el? Én is amúgy lmao, it's ok. O, remélem mindenkit meglep majd a történet because én még ilyet nem olvastam személy szerint. :3 Und yeah, nekem is még hozzá kell szoknom egy kicsit a kettejükhöz, hiszen eddig sem képzeltem magam elé Shayt lmao.

      ♥xx

      Delete
  3. Érdekes :) felkeltette az érdeklődésem alig várom h beleássuk magunkat a közepébe :) ahogy Hestell története úgy ez is tuti h fantasztikus lesz😍😍😍😍

    ReplyDelete
    Replies
    1. YAY! Örömmel hallom, hogy sikerült felkeltenem a figyelmedet már ezzel a pár sorral is. ^^ Remélem, hogy csak annyira, esetleg még jobban tetszeni fog, mint Hestelle. ^^

      ♥xx

      Delete
  4. Replies
    1. Ooo, látom szavakat sem találtál arra, hogy kifejezd magad. :D

      ♥xx

      Delete